A Debrecen 2030 program részeként megkezdődnek a Latinovits Színház befejezésének munkálatai. A munkaterület átadásáról sajtótájékoztatón számolt be szerdán Papp László polgármester, Pósán László, a városrész országgyűlési képviselője és Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója.
Az évekkel korábban félbemaradt debreceni Latinovits Színház beruházására a Románia-Magyarország határ menti együttműködési program keretében nyert forrást Debrecen és Nagyvárad. A projekt részeként két nagyváradi intézmény is megújul, a Latinovits Színház pedig nemcsak a színjátszásé lesz, hanem kulturális komplexumként is működik majd. Magyar oldalon az infrastrukturális fejlesztéseket Debrecen önkormányzata hajtja végre, míg a közös kulturális programok megszervezése a Csokonai Színház feladata.
- Jelentős mérföldkőhöz érkeztünk, most látják így utoljára ezeket a falakat!
– mondta Papp László. Kiemelte: kiegészül Debrecen kulturális élete egy új lehetőséggel, amelyre tizenegy évet vártunk. Hangsúlyozta: Debrecen a régió kulturális centruma, ahol fontos szerepet tölt majd be az új teátrum.
Nagy fejlesztések indulnak: a Csokonai Színház is megújul, nagy kihívás elé állítva a művészeket is az elkövetkező másfél-két évben, emlékeztetett a polgármester. Hozzátette: igyekeznek ebben az időszakban is kielégíteni a kultúrára éhező debreceniek igényeit. A fejlesztés során nemcsak Debrecenre, hanem Nagyváradra is figyelmet fordítanak.
Igazi regionális színház lesz a Latinovits, amely a határon átnyúló kulturális kapcsolatokat erősíti majd, a határon túli színházak debreceni megjelenését segíti elő.
Mint elhangzott: kulturális szervezeteknek, alkotóknak is helyet ad a jövőben a teátrum, valamint képzőhelyként is működik majd.
Papp László felidézte: 2018 januárjában nyújtották be a pályázatot. 10 millió eurónyi támogatást nyertek el az infrastruktúra fejlesztésére az Interreg program keretében, valamint az állam további 2 milliárd forinttal támogatta a beruházást, így az önkormányzat önereje minimális. Elmondta: 5,8 milliárd forint a nettó értéke.
Impozáns, modern színházra számíthatnak a színházkedvelők: több mint 5000 négyzetméternyi terület szolgálja ki a színházi igényeket, 3911 négyzetméter lesz a képzőhely, így összesen több mint 9000 négyzetméternyi új kulturális terület jön létre a színháznak köszönhetően.
Mint azt Papp László aláhúzta: a kortárs színjátszás helyszínének szánják a Latinovitsot, a tradicionális színjátszás pedig a Csokonaiban folyik majd tovább.
Az új épület legnagyobb egysége a kamaraszínház lesz, ez a 350 néző befogadására alkalmas modern játszótér. Szabadtéri tetőkertet is kialakítanak majd: az urbánus környezet jó kiegészítője lesz ez, tette hozzá a polgármester. Mindemellett stúdiószínház is létesül, amely 150 fő befogadására lesz képes. Színházi szakemberek oktatását szolgáló helyiség, valamint táncterem is létrejön.
Ahogy Papp László fogalmazott:
- A munkavégzés terepére léphetünk több mint 11 év után. 24 hónap áll a kivitelező rendelkezésére a munka befejezésére, melynek eredménye egy csodálatos és komplex épület lesz!
Pósán László kiemelte: eljutottunk abba a szerencsés helyzetbe, hogy van forrás a két kulturális beruházás elvégzésére. Hangsúlyozta: a magyar kultúra megismertetésében, terjesztésében óriási szerepe van a színháznak, a jövőben ezt az ügyet dupla erővel lehet szolgálni, hiszen két színháza is lesz a városnak.
Gemza Péter elmondta: a jövőben 1200 fő befogadására lesz egyszerre képes a Csokonai Színház a korábbi 800 fős limit után. Kiemelte: szakmai partnerként együttműködnek a határon túli kollégákkal annak érdekében, hogy minél szorosabb kapcsolat jöjjön létre. 15 alprojektet dolgoztak ki: workshopok és egyéb programok szolgálják azt, hogy a Latinovits Színház a kultúra új fellegvára legyen.
Az esemény végén a sajtó képviselőit körbevezették a színház épületében.
Forrás: